2012. szeptember 5., szerda

Jorge Luis Borges és a novellák milyenségéről alkotott véleményem (kevés kritikával)


Kezdem mindjárt egy idézettel Borges-tól (az „A könyv” című írásából):
„A könyvről sok író írt rendkívül szellemesen. Hadd hivatkozzam ezek közül néhányra. Először Montaigne-re, aki külön esszét írt a könyvről. Ebben van egy megszívlelendő mondat: „Semmit sem teszek kedvem ellenére.” Montaigne azt mondja, hogy a kötelező olvasmány fogalma hamis fogalom. Azt mondja, ha egy nehéz részt talál egy könyvben, akkor azon átugrik, mert az olvasásban a gyönyörködés egyik formáját látja.
            (…) Én azt mondom, hogy az irodalom is a gyönyörködtetés egyik formája. Ha valamit nehezen olvasunk, a szerző szándéka meghiúsult. Ezért azt mondom, hogy Joyce például alapjában véve megbukott, mert művét lehetetlen erőfeszítés nélkül olvasni.”
            Ez tehát Borges véleménye az irodalomról. Személy szerint én inkább egyetértek a később idézett Emersonnal, aki „azt mondja, hogy a könyvtár egy varázsszoba, ahol az emberiség legjobb szellemei várakoznak, de ahhoz, hogy megszólalhassanak, a mi szavunkra van szükség. Azt mondja, hogy a legjobb emberek társaságában tölthetnénk az időnket, akik a kezdetektől fogva léteznek, mi azonban nem kerestük őket, inkább kommentárokat és kritikákat olvasunk, nem azt, amit ők maguk írtak.” Bár azt nem tudom, miféle eszmét takarhat a „kezdetektől fogva léteztek”, de az igaz, hogy néha szívesebben hallgatja az ember a holtakat, mint az élőket.
Borges, természetes élőhelyén.
Ha jól megfigyeljük (itt nem látszik), észrevehetjük a polcon a Lord of the Rings köteteit.
            Az idézett rész és azután Borges véleménye is a kritika kritikájának tűnhet, de szerintem ez nem azt jelenti, hogy jobb, ha bezárom a boltot blogot, csak azt, hogy a kritika útmutatás és véleménynyilvánítás, nem pedig az eredeti mű pótléka. Még inkább szól ez a zanzák ellen, amelyek ellen én ITT emeltem szót; édesanyám úgy fogalmazta ezt meg, hogy „nem mindegy, hogy veled beszélgetek egy órát, vagy olvasok rólad egy leírást”.
            Borges írásait, amik az olvasott kötetben voltak elbeszélések, novellák, előadások és esszék, úgy olvastam, ahogy Borges szeret olvasni; nagy szó, hogy csak kettő-három volt, amit nem olvastam végig. Három másik nem tetszett. A többi pedig részben jó, részben nagyon jó volt. Bár meg kell mondanom, hogy – talán fiatal korom miatt – nem sokat értettem belőlük, mégis tetszettek (úgy voltam vele, mint az Iskola a határonnal). A csattanós novellák nagyon tetszettek, és furdal a kíváncsiság, hogy most ez l’art pour l’art, vagy van valami értelmük. Mindenesetre azt nem sikerült kiolvasnom az írások összességéből, hogy Borges milyen eszméket vall, ha vall egyáltalán valamit (eléggé úgy tűnik nekem, hogy nem akar már kész eszmét magáénak mondani, inkább valami egyedit szeretne).
            Mitől/mikor jó egy novella? Szerintem akkor, ha az ember olvasás után (talán nem rögtön) úgy érzi: no igen, ezt érdemes volt elolvasni. Ha rossz, akkor úgy érzi az ember, hogy ez idő- és energiapazarlás volt. De lehet, hogy nem is a feltett kérdésre válaszolok, hanem arra, hogy „milyen hatást tesz az emberre az a novella, amit jónak, illetve rossznak könyvel el?”. Ha így van – márpedig szerintem így van -, akkor meg kell mondanom: hogy mitől jó vagy rossz egy novella, azt nem tudom. Borges írásai közt van jó is, rossz is. Örkény egypercesei egy-két kivételtől eltekintve mind jók. Kosztolányitól még nem olvastam igazán jót, Csáthtól úgyszintén (igazat megvallva keveset is olvastam tőlük, éppen emiatt). Tehát: az ember meg tudja mondani, hogy mi tetszett, mennyire tetszett, de hogy miért, azt sokszor csak körülírni tudja. Jól van megírva és kész. Regénynél kicsit könnyebb a helyzet. A műfajok, bármit is mondjanak, a gyakorlatban léteznek.
            Visszatérve Borges-ra: én az Európa diákkönyvtár által kiadott Bábeli könyvtár című kötet egészére 8+/10-et adok. Ha olyan idők jönnek, majd még (újra)olvasok tőle, és érettebb fejjel gondolom végig a dolgokat. De ez az olvasás sem volt kár. Többször megtapasztalhattam, hogy „az olvasás a boldogság egyik formája”.

Még valami a végére: jópofa, hogy hiába halt meg egy író bármilyen régen, az írásairól, mondásairól, eszméiről, véleményéről, gondolatairól lehet jelen időben beszélni, hiszen azok nem múltak el, hanem ma is vannak, és ma is meghallgathatjuk őket (lám, az olvasásról meg úgy beszélünk, mintha élőszó lenne).

Ezeket is nézd meg:
A Háború és béke kritikája – bizony, ha itt csak a gyönyört nézem, 100-150 oldalt biztos kihagytam volna, részletek a kritikában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése