2012. szeptember 6., csütörtök

A veronai hülye szerelmesek – a Rómeó és Júlia kritikája


Talán kicsit erősre sikeredett a cím, de hát ugyebár a figyelemfelkeltés, az elengedhetetlen a népszerűség érdekében. De nem is erről van szó.
            Rómeó és Júlia a világirodalom legei közt a leg-ilyen-olyanabb szerelmesek megtisztelőbb címét bizonyosan elnyerné, ha lenne ilyen, mert ők az a szerelmespár, aki a leghíresebb, legjobb, leg… feldolgozottabb, meg ilyenek. És kötelező olvasmány.
            A bevezetőben azt állítják, hogy kétórás darab. Én láttam már régebben a mucical-feldolgozást, aki látta – elfelejtheti. Nagyon más, és ezzel le is tudtuk a különbségek taglalását. Egyéb feldolgozásokat most nem fogok érinteni, lévén, hogy se nem láttam őket, se nem tervezem a megnézésüket.
            Ez egy dráma, magyarul arra való, hogy feldolgozzák. Most viszont az „eredetiről”, pontosabban annak Mészöly Miklós-féle fordításáról lesz szó.
            Hát először is a nyelvezetről. Régiesnek nem túl régies, bár a „virtus” szó gyakori előfordulása engem például zavart. Versszerű, de inkább csak szerű, mint vers. Annyi, hogy van, aki beszél, és van, aki szaval benne beszéd helyett. A beszéden belül pedig jelentős részt foglalnak el a szóviccek, amik, meg kell vallanom, szörnyű idegesítőek. Nem tudom, hogy eredeti nyelven az eredeti célközönség hogyan fogadta, mindenesetre ez ma inkább szófosás, mint humor.
            Aztán a szereplőkről. Nem kell jellemekre várni, ez nem regény. Itt a szereplőket úgy lehet megítélni, mint: „idegesítő”, „elviselhető”, „jó”.
            A történetről. A történetet röviden össze lehet foglalni: két szerelmes két ellenséges családból nem szeretheti nyilvánosan egymást, előbb titokban összeházasodnak, majd szerencsétlen véletlenek folytán eljutnak odáig, hogy bekattannak és végeznek magukkal. Az idegállapotuk egyébként is eléggé labilis, ahogy a legtöbb szereplőé is, akik csak a hecc kedvéért meggyilkolnák a másikat; Rómeóék meg a legkisebb bánat miatt mindjárt öngyilkosságba „menekülnének”, csoda, hogy eddig húzták. Hogy beleférjen a bevezetőben ígért két órában, egy nap szerelem után azonnal házasság jön, ami enyhén szólva nevetséges. Tragédiájuk nem annyira a sors, mint inkább saját és mások hülyeségének tragédiája. De ezért érdekes: hülye helyzetben hülye szereplők, hát persze, hogy nem leszünk híján haláleseteknek. Legjobban még Lőrinc baráttal lehet szimpatizálni, és leginkább az ő helyzetébe lehet beleélni magunkat: mit lehetne csinálni egy ilyen bolond világban?
            A pozitívumok. Ez egy olyan színdarab, aminek a fő célja a szórakoztatás, amit meg is valósít, de emellett kérdéseket is vet fel (főként a szereplők elmeállapotával kapcsolatban, höhö…).
            Negatívumok. Idegesítő szójátékok. Idegesítő karakterek. A haláleseteknél néha olyan finoman fogalmazzák meg bánatukat, mintha megjátszanák magukat (mit várjon az ember a színészéktől, ha nem élethűséget?). Rossz példát mutatnak a szereplők (ha nem is példának lettek szánva).
            A kötelező olvasmányságról. Van rosszabb is. Mindenesetre ez olyan rövid, hogy a rövidített verzió is hosszabb nála. :-) Egyébként meg nem tragédia, ha valaki nem ismeri.
            Összegzés. Egy felejthető színdarab.
7/10

Még egy jópofa részlet azért; képzeljük el, hogy ezt magukból kikelve ordítozzák egymásnak:

JÚLIA
(…)
Jó éjt, jó éjt, oly édes álmokat,
Amily álom ma engem látogat!
ROMEO
Hát üres kézzel küldenél haza?
JÚLIA
Mit kívánsz tőlem első éjszaka?
ROMEO
Szerelmi esküt eskümért cserébe.
Második felvonás, 2. szín

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése