Pitiáner hamisító a zsidók ellen – A prágai temető kritikája

A borítóról külön poszt készült,
IDE KATTINTVA elolvasható

Akinek nincsenek elvárásai, sosem csalódhatik. Nekem voltak, és túl nagyok.

Arról, hogy mit vártam (többek között):

-         egy izgalmas történetet

-         egy ellenszenves főszereplőt, aki jól kidolgozott és szórakoztató

-         és ennek afféle Forest Gump-i háttérszereplését a történelemben

-         hangulatot

-         epizódokat

-         a rasszizmus/antiszemitizmus paródiáját, kigúnyolását

-         és PRÁGAI TEMETŐT

Bizony, sok mindent hittem. Ez személyes dolog, de a következő kritika megértéséhez szükséges ezek ismerete.

            Miért csalódtam?

Mert a könyv tartalmaz (többek között):

-         egy lassú, nem túl érdekes történetet

-         egy pitiáner, szánni való főszereplőt, aki ráadásul nem is túlságosan gonosz, inkább csak egy egyszerű okirat-hamisító

-         és ennek szereplését az 1800-as évek közepe-vége felé Olaszországban és Párizsban az eleve antiszemita és anti-szabadkőműves környezetben, és viszonylag elhanyagolható hatását a közvéleményre (bár ki tudja, de ezt inkább mindenki döntse el maga)

-         gyanús naplóját (avagy visszaemlékezését), aminek nincs is 1800-as évek végi hangulata (vagy bennem van a hiba)

-         egy történetet, amely csak amiatt nevezhető epizódosnak, mert egy személy (vagy kettő) életét mondja el, mely szükségszerűen nem nélkülözi az epizódokat

-         néhány antiszemitát, akik viszont ugyanolyan antiszemiták, mint egy valóságos antiszemita, és semmi gúny vagy paródia, ami nevetségessé tenné őket; aki megveti a rasszizmust, ezután is megveti, aki rasszista, indokolva érezheti magát

-         és mellékesen egy kis dumát a főszereplő, Simonini kapitány hamis, összeollózott irományából, amelyhez nagyon mellékesen van valami köze a prágai zsidótemetőnek, és amelyből aztán a híres-nevezetes (én először a Gyufalevelekben olvastam róla) jegyzőkönyvek lesznek...

Eco egész alapos munkát végzett az adatok terén, de mintha a sztori kimaradt volna.

Valaki azt mondta róla: rendes iparosmunka, de nem mestermű. Igaza volt. Nem nevezhető maradandó alkotásnak.

Amolyan jobbféle szórakoztató irodalom. Ha annak is lett szánva, akkor oké, csak hát néhol nekem nem jött át a szórakoztatás (a Garibaldis részt például kifejezetten unalmasnak találtam eleinte, aztuán tartja az átlagos szintet).

A könyv eleje, az első néhány oldal nagyon jópofa, vicces, aztán ez elmúlik.

Sajnálatos dolog, hogy Simonini mindennél jobban utálja a zsidókat, de róluk csak dumálni tud másodkézből érkezett információk alapján, minthogy egész életében csak futólag találkozott néhánnyal. Persze ez indokolt fogás, és itt mégis van gúny elrejtve: vajon a többiek mi alapján utálják, akit/amit utálnak?

És ott a vége. Ez a fajta befejezetlenség nem jó fogás, hanem idegesítő, nem szép torzó ettől a könyv, hanem egy lusta szobrász félbehagyott műve. Pontosabban annak látszik.

A párbeszédek között ritka a jó (mint pl. amilyen A Foucault ingában), a cselekményben - legyen ez főszál vagy epizód - kevés az érdekes (mint pl. amilyen A rózsa nevében). Sajnos ha összehasonlítjuk más művekkel, nem állja meg a helyét.

Mit is mondhatnék? Hát úgy mellékesen el lehet olvasni, de várjunk valami nagyon gyenge regényt, és akkor elégedetten nyugtázhatjuk majd, hogy sokkal rosszabbra számítottunk. Mert nem rossz ez, csak amolyan közepes. Mindenesetre három vámpírrománc helyett nyugodtan el lehet olvasni, meglepően nagy ugrást jelent majd. Vagy lehet ezzel kezdeni az Eco-olvasást, ha még nem olvastuk az előző regényeket, nem lesz mihez hasonlítani.

Butaságnak tartom azonban, hogy sokan mindig A rózsa nevét sírják vissza. Hát persze, hogy az jobb ennél meg annál, de ez inkább A rózsa neve erénye, mintsem más regények bűne. Viszont ha ez lenne a szerző egyetlen műve, akkor sem hiszem, hogy sokkal elégedettebb lennék. Sajnálom, ez az én véleményem.

Tehát: aki sokat olvas, keveset jegyez meg. Nyár van (még), van idő olvasni – és sok mást is csinálni emellett. A bőség zavarában érdemes válogatni. Ez a könyv egyeseknek mértékadó lehet, másoknak azonban nem fog tetszeni, ez főként az addigi olvasmányaitól függ. Mindenesetre senkinek sem fogja kivetni a gyomra, mert jól meg van írva, csak hát nem sok újat ad.

De ad azt is. Például: betekintést nyerhetünk az 1800-as évek zsidóellenességébe, abba a hangulatba, ami aztán a holokauszthoz vezetett. És ezért érdemes elolvasni. Én ezelőtt azt hittem, a zsidók elpusztításának ötlete a nácik találmánya, de nem: már sokadkézből kapták. És honnan erednek a zsidó sztereotípiák, vagy legalábbis mikor terjdtek el robbanásszerűen?

Bár Simonini kapitány nem létezett, a regénybeli hatása ugyanaz, mint amilyen hatások a valóságban is felléptek. Hamisító, és hamisítványa bejárta a világot, tragédiák sorozatához vezető utat egyengetett. Nem ő állította fel a dominókat, nem is ő lökte meg őket: viszont buzdította az embereket erre. Hogy a könyvek nem változtatnak a világon, az erős túlzás, mutatja az ismertetett eset…

Azért nem árt egy kevés előzetes-utólagos ismeret az értelmezéshez.

Ahogy az „elbeszélő” írja: bizonyos szempontból mégis létezett Simonini, sőt, a mai napi velünk van. Velünk van: így érezhető egy sosemvolt személy hatása egy századdal később is. Elgondolkodtató: egy hamisító történetét „hamisította” a szerző, amely, kilépve a történetből, ha megfigyeljük, a valóságban már éreztette hatását. Csak optikai csalódás, de annak elmés.

Kis célok vezérlik a rossz embereket a valóságban is, és rosszaságukat csak olyan apró dolgok is okozhatták, mint Simonini esetében. Simonini kapitány egy valószínűtlen szereplő, de csak első ránézésre.

Szerintem egyébként az egész regény sztereotípiákból építkezik.

És hiba lenne szexmentesnek hinni csak azért, mert Simonini undorodik a nőktől.

Én előre tudtam már a választ, hogy kicsoda Dalla Piccola, és miért szól bele állandóan Simonini visszaemlékezéseibe, de aki még nem tudja, az ne is járjon utána, hanem olvassa el a könyvet előzetes megoldás nélkül. Szerintem egy „nyom” elég is lesz ahhoz, hogy rájöjjenek a megoldásra, ami pofonegyszerű. Ez azonban szinte lényegtelen elem, nem is érdemes vele sokat foglalkozni.

Mondják, hogy Eco-t több helyütt elkapja „a lista mámora” – ez a francia ételek neveinek és a szabadkőműves rangok felsorolásainál igazolódik, de szerintem nem zavaró mértékben (utóbbi egyébként A Foucault-ingában már megvolt, nekem ott kifejezetten bejött).

Mondhatni, hogy Eco ismétli magát: földalatti alagutak, titkos összeesküvések, szabadkőművesek… Jó, hát egy kutató, aki egész életét a tengeri halak kutatásának szenteli, az nem ismétel? Petézés, korallzátony, áramlatok, táplálkozás… Ez a fő érdeklődési területe, mit csináljon. De mondjuk antiszemitizmus eddig nem volt – és sajnos most se nagyon.

De eleget írtam most már, befejezem.

Értékelés: jobb, mint a középszer, de nem sokkal. Lehetne jobb is. Olvasható, és mint feljebb írtam, nem is ártalmas.

7^-/10

Ui.: a borítóról, illusztrációkról és betűtípusokról külön cikk számol majd be, legkésőbb augusztus 9-re érkezik!

Van egy kis problémám az egyik részlettel. Valószínűleg én nem figyeltem eléggé: SPOILER Ki volt az az orosz hulla a csatornában? Elveszítettem a fonalat. VÉGE Aki tudja a választ, kérem, írja meg kommentben!

Ezt is nézd meg:

A világ legrosszabbkönyve? – Goethe Wertherének kritikája