![]() |
A borítóról külön poszt készült, IDE KATTINTVA elolvasható |
Arról, hogy mit vártam
(többek között):
-
egy izgalmas
történetet
-
egy ellenszenves
főszereplőt, aki jól kidolgozott és szórakoztató
-
és ennek afféle
Forest Gump-i háttérszereplését a történelemben
-
hangulatot
-
epizódokat
-
a
rasszizmus/antiszemitizmus paródiáját, kigúnyolását
-
és PRÁGAI TEMETŐT
Bizony, sok mindent hittem.
Ez személyes dolog, de a következő kritika megértéséhez szükséges ezek
ismerete.
Miért csalódtam?
Mert a könyv tartalmaz
(többek között):
-
egy lassú, nem túl érdekes történetet
-
egy pitiáner,
szánni való főszereplőt, aki ráadásul nem is túlságosan gonosz, inkább csak egy
egyszerű okirat-hamisító
-
és ennek
szereplését az 1800-as évek közepe-vége felé Olaszországban és Párizsban az
eleve antiszemita és anti-szabadkőműves környezetben, és viszonylag
elhanyagolható hatását a közvéleményre (bár ki tudja, de ezt inkább mindenki
döntse el maga)
-
gyanús naplóját
(avagy visszaemlékezését), aminek nincs is 1800-as évek végi hangulata (vagy
bennem van a hiba)
-
egy történetet,
amely csak amiatt nevezhető epizódosnak, mert egy személy (vagy kettő) életét mondja el, mely szükségszerűen nem nélkülözi az
epizódokat
-
néhány
antiszemitát, akik viszont ugyanolyan antiszemiták, mint egy valóságos
antiszemita, és semmi gúny vagy paródia, ami nevetségessé tenné őket; aki
megveti a rasszizmust, ezután is megveti, aki rasszista, indokolva érezheti
magát
-
és mellékesen egy
kis dumát a főszereplő, Simonini kapitány hamis, összeollózott irományából,
amelyhez nagyon mellékesen van valami köze a prágai zsidótemetőnek, és amelyből
aztán a híres-nevezetes (én először a Gyufalevelekben olvastam róla) jegyzőkönyvek lesznek...
Eco egész alapos munkát
végzett az adatok terén, de mintha a sztori kimaradt volna.
Valaki azt mondta róla:
rendes iparosmunka, de nem mestermű. Igaza volt. Nem nevezhető maradandó
alkotásnak.
Amolyan jobbféle szórakoztató
irodalom. Ha annak is lett szánva, akkor oké, csak hát néhol nekem nem jött át
a szórakoztatás (a Garibaldis részt például kifejezetten unalmasnak találtam eleinte,
aztuán tartja az átlagos szintet).
A könyv eleje, az első néhány
oldal nagyon jópofa, vicces, aztán ez elmúlik.
Sajnálatos dolog, hogy
Simonini mindennél jobban utálja a zsidókat, de róluk csak dumálni tud
másodkézből érkezett információk alapján, minthogy egész életében csak futólag
találkozott néhánnyal. Persze ez indokolt fogás, és itt mégis van gúny
elrejtve: vajon a többiek mi alapján utálják, akit/amit utálnak?
És ott a
vége. Ez a fajta befejezetlenség nem jó fogás, hanem idegesítő, nem szép torzó
ettől a könyv, hanem egy lusta szobrász félbehagyott műve. Pontosabban annak
látszik.
A
párbeszédek között ritka a jó (mint pl. amilyen A Foucault ingában), a
cselekményben - legyen ez főszál vagy epizód - kevés az érdekes (mint pl.
amilyen A rózsa nevében). Sajnos ha összehasonlítjuk más művekkel, nem
állja meg a helyét.
Mit is
mondhatnék? Hát úgy mellékesen el lehet olvasni, de várjunk valami nagyon
gyenge regényt, és akkor elégedetten nyugtázhatjuk majd, hogy sokkal rosszabbra
számítottunk. Mert nem rossz ez, csak amolyan közepes. Mindenesetre három
vámpírrománc helyett nyugodtan el lehet olvasni, meglepően nagy ugrást jelent
majd. Vagy lehet ezzel kezdeni az Eco-olvasást, ha még nem olvastuk az előző
regényeket, nem lesz mihez hasonlítani.
Butaságnak
tartom azonban, hogy sokan mindig A rózsa nevét sírják vissza. Hát persze, hogy
az jobb ennél meg annál, de ez inkább A rózsa neve erénye, mintsem más regények
bűne. Viszont ha ez lenne a szerző egyetlen műve, akkor sem hiszem, hogy sokkal
elégedettebb lennék. Sajnálom, ez az én véleményem.
Tehát: aki
sokat olvas, keveset jegyez meg. Nyár van (még), van idő olvasni – és sok mást
is csinálni emellett. A bőség zavarában érdemes válogatni. Ez a könyv
egyeseknek mértékadó lehet, másoknak azonban nem fog tetszeni, ez főként az
addigi olvasmányaitól függ. Mindenesetre senkinek sem fogja kivetni a gyomra,
mert jól meg van írva, csak hát nem sok újat ad.
De ad azt is. Például: betekintést nyerhetünk az 1800-as évek
zsidóellenességébe, abba a hangulatba, ami aztán a holokauszthoz vezetett. És
ezért érdemes elolvasni. Én ezelőtt azt hittem, a zsidók elpusztításának ötlete
a nácik találmánya, de nem: már sokadkézből kapták. És honnan erednek a zsidó
sztereotípiák, vagy legalábbis mikor terjdtek el robbanásszerűen?
Bár Simonini kapitány nem létezett, a regénybeli hatása
ugyanaz, mint amilyen hatások a valóságban is felléptek. Hamisító, és
hamisítványa bejárta a világot, tragédiák sorozatához vezető utat egyengetett.
Nem ő állította fel a dominókat, nem is ő lökte meg őket: viszont buzdította az
embereket erre. Hogy a könyvek nem változtatnak a világon, az erős túlzás,
mutatja az ismertetett eset…
Azért nem árt egy kevés előzetes-utólagos ismeret az
értelmezéshez.
Ahogy az „elbeszélő” írja: bizonyos szempontból mégis
létezett Simonini, sőt, a mai napi velünk van. Velünk van: így érezhető egy
sosemvolt személy hatása egy századdal később is. Elgondolkodtató: egy hamisító
történetét „hamisította” a szerző, amely, kilépve a történetből, ha
megfigyeljük, a valóságban már éreztette hatását. Csak optikai csalódás, de
annak elmés.
Kis célok vezérlik a rossz embereket a valóságban is, és
rosszaságukat csak olyan apró dolgok is okozhatták, mint Simonini esetében.
Simonini kapitány egy valószínűtlen szereplő, de csak első ránézésre.
Szerintem
egyébként az egész regény sztereotípiákból építkezik.
És hiba
lenne szexmentesnek hinni csak azért, mert Simonini undorodik a nőktől.
Én előre
tudtam már a választ, hogy kicsoda Dalla Piccola, és miért szól bele állandóan
Simonini visszaemlékezéseibe, de aki még nem tudja, az ne is járjon utána,
hanem olvassa el a könyvet előzetes megoldás nélkül. Szerintem egy „nyom” elég is
lesz ahhoz, hogy rájöjjenek a megoldásra, ami pofonegyszerű. Ez azonban szinte
lényegtelen elem, nem is érdemes vele sokat foglalkozni.
Mondják,
hogy Eco-t több helyütt elkapja „a lista mámora” – ez a francia ételek neveinek
és a szabadkőműves rangok felsorolásainál igazolódik, de szerintem nem zavaró
mértékben (utóbbi egyébként A Foucault-ingában már megvolt, nekem ott
kifejezetten bejött).
Mondhatni,
hogy Eco ismétli magát: földalatti alagutak, titkos összeesküvések,
szabadkőművesek… Jó, hát egy kutató, aki egész életét a tengeri halak
kutatásának szenteli, az nem ismétel? Petézés, korallzátony, áramlatok,
táplálkozás… Ez a fő érdeklődési területe, mit csináljon. De mondjuk
antiszemitizmus eddig nem volt – és sajnos most se nagyon.
De eleget
írtam most már, befejezem.
Értékelés:
jobb, mint a középszer, de nem sokkal. Lehetne jobb is. Olvasható, és mint
feljebb írtam, nem is ártalmas.
7-/10
Ui.: a
borítóról, illusztrációkról és betűtípusokról külön cikk számol majd be, legkésőbb augusztus 9-re érkezik!
Van egy kis problémám az
egyik részlettel. Valószínűleg én nem figyeltem eléggé: SPOILER
Ki volt az az orosz
hulla a csatornában? Elveszítettem a fonalat.
VÉGE Aki tudja a választ, kérem, írja meg
kommentben!
Ezt is nézd
meg:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése